VIDEÓK 2

Ezen a lapon azok a videók szerepelnek, amelyek zenéjét én írtam.  Magam is játszom az összes hangszeren.  A felvételeket és  videókat is én készítettem.

Tavaszvárás

Tavasz. Ébredezik a természet  ez zenében is kifejezhető. Legalább is, megkíséreltem.

 

Meseerdő

Ismerősöknek írtam , gyerekeknek szántam. Persze felnőttek is hallgathatják, hiszen mi magunk is gyerekek vagyunk valahol legbelül.

Két Hang – Vukán György Tanár úr emlékére

Tanár úr egyszer azt találta mondani : ” Aki két hangra nem tud improvizálni, az hagyja abba a zenélést ! ”  Remélem, ez a két hang, amit én küldtem szeretettel Neki oda az Égi katedrára  elnyerte a tetszését  . . . . . .

Álom

Mindenki álmodik. Néha emlékezünk rá,  néha nem. Néha szomorú, néha vidám.      Ez az én álmom

Ami Belefér a zenébe !

Egyszemélyes zenekart játszottam. Valahogy ezzel a kellemes kocsmai hangulat társult, pedig nagyon kevés alkalommal voltam kocsmában.

 

El el Merengve

Suha Kálmán barátom már az Égben gitározik – nagyon hiányzik.  Kálmánra  emlékeztem ezzel a dallal. A gitár szólamot még Ő maga játszotta fel. A többi hangszer én vagyok.

A Nyugalom Égei Tengere

Nyár.  Rhodosz. Az Égei tenger látványa, szépsége  nyugalma magával ragadt.

Jégvirág

Tél. Gyermekkorunk “jégvirágos” ablakai. Ezekre emlékeztem. A közelgő Karácsony, izgalom, várakozás . . . .

Másik Dimenzió

Amikor az ember megtanul meditálni, relaxálni, valóban más tudat-állapotba kerül.  Aki átélte már, az tudja. Aki még nem, annak megpróbáltam érzékeltetni zenében.

Lant

Amikor a Roland szintetizátoron megtaláltam a Lant hangot, nem tudtam szabadulni tőle. Ebből született a Lant zene.

Vivát Hammond !

Régóta dédelgettem ezt a témát, most jött el az ideje, hogy eljátsszam. Zenész társak nélkül egyedül kellett Rockzenekart játszanom.  Tisztelgés Laurens Hammond előtt, aki megalkotta ezt a hangszert.

A Szív ahol a szeretet lakik 

Akit nem a szíve vezérel, lehet akár nagyon gazdag, tehetős,  de Boldog soha !  Ma már kutatások igazolták, hogy a szívünknek saját memóriája van. Nem csak az agyunk tud emlékezni.

 

 

 

 

 

© Hargitai Gábor

Zene . . .